Kedves Érdeklődő!
Ma (csütörtök) 20,00 órától karbantartás miatt weboldalunk nem elérhető.
Kérünk látogass vissza néhány óra múlva vagy keresd kollégáinkat az info@tanfolyam.hu e-mail címen.

Miért hasznos a jóga?

Ebben a blogposztban utána járunk a kérdésnek: vajon miért hasznos a jóga? Elmondjuk, hogyan hat a testedre és a lelkedre, és hogy miért tedd a mindennapjaid részévé.

 

Te tudod, mi a jóga?

Hosszan kitartott jóga pózok, mélyen lélegző emberek, apró izzadságcseppek a homlokon és koncentráció. A kívülállók számára mindössze ennyit jelent a jóga, a legfontosabb azonban talán nem is látszik: a folyamatos belső munka és tudatosság.

Azok számára, akik már részt vettek bármilyen jóga órán, nem lehet kérdés, hogy miért hasznos a jóga. Amíg azonban valaki csak távolról szemléli, egy-egy újságcikket vagy televíziós műsort lát, addig nem igazán érti mi a jóga lényege.

Sokan sokféleképpen próbálták már elmagyarázni a jógai pozitív hatásait, azonban a puding próbája az evés.

Egy kis jóga történelem

Háromezer évvel ezelőtt néhány keleti bölcs befelé fordulva, önmagát kutatva kereste a végső igazságot, a megvilágosodást. Figyelték önmagukat, hogy válaszokat kapjanak. Egy dologra azonban biztosan rájöttek: a jógával kontroll alatt tarthatják elméjüket.

Az első írott emlékek a jógáról, Kr.e. 4. századból maradtak fent, Patándzsali szútráiból. Ez tulajdonképpen a jóga alapműve maradt, amiben a mester megpróbálta összefoglalni a jóga lényegét. Elmagyarázza, hogy a jóga gyakorlásán keresztül az ember eggyé válhat a “Legfelsőbb Lénnyel” és kontrollálhatja a tudatát.

A jóga nyugati világban való elterjedése azonban XX. század környékére tehető, hiszen Indiában akkor vált igazán központi kérdéssé a nemzeti függetlenedés. Fókuszba került a test, mivel ha harcra került volna sor a gyarmatosítókkal szemben, akkor egy erős test jól szimbolizálja az erős nemzetet. Rengeteg jógaguru emelkedett fel ebben az időben, köztük az egyik legkiemelkedőbb Krishnamacharya (1888-1989) volt, aki felismerte a modern idők elvárásait. Kifejlesztett egy dinamikus gyakorlási rendszert, ami már tartalmazott nyugati tornaelemeket is, ezeket ötvözte az ászanákkal. Innen már csak egy apró lépés volt, hogy a nyugati világ is felfedezze magának a jógát, mint spirituális rendszert és testmozgást. Azóta a jóga több milliárdos üzlet lett, számos jóga központ, ruházati márka, szeminárium vagy elvonulás mutat rá arra, miért hasznos a jóga.

 

A végső igazság és a wellness

A nyugati társadalmak számára olyan a jóga, mint egy csepp víz a sivatagban szomjazó számára. Elménk 24 órás munkában van, szinte soha nem áll le. A stressz még ha láthatatlanul is, de egyre inkább átveszi a hatalmat az életünk felett. A jóga hatásai azonban nemcsak mentális téren, hanem fizikai szinten is megmutatkoznak. A mindennapos jógagyakorlás (akár online jóga formájában is) kellemes közérzetet biztosít, erősíti a testünket és a lelkünket is. Elérhető a lelki béke és jobban megismerhetjük általa önmagunkat is.

Ha úgy döntünk, a jóga lesz az a mozgásforma, amit művelni szeretnénk ma már nem szükséges elköteleződni egy jóga stúdió mellett sem. Számos online képzés, vagy online jóga óra áll a rendelkezésünkre, ha tanulni szeretnénk. Létezik kezdő jóga tanfolyam, ahol rájöhetünk mi a jóga lényege.

A jóga alapok elsajátítására tökéletesek az online képzések, de ha magányos farkas vagy, akkor hosszútávú gyakorlásokra is jók lehetnek.

A jóga hatása az izmokra és az ízületekre

A jóga hatásai a testünkre régóta ismertek, azonban sokan mégis inkább spirituális irányzatként tekintenek rá, semmint egy jótékony mozgásformára.

A jóga mindennapi életben való alkalmazása, javítja a mozgékonyságot, a testtartást és az izmokat is erősiti. Észrevehetjük, hogy pár gyakorlás után sokkal rugalmasabbak vagyunk és megerősödnek a gerinc melletti támasztó izmok, ezáltal egyre egyenesebbé válik a testtartásunk is. A jóga különösen jó az ülőmunkát végzők számára – ehhez ajánljuk az Office jóga tanfolyamunkat – hiszen a nyújtás jó hatással van a megrövidült izmokra, amik feszültséget keltenek a testben. Ha keveset nyújtasz, akkor kisebb lesz a mozgástartomány ahol dolgoztatni tudsz egy-egy izomcsoportot, ez megakadályozza az izom növekedését.

Bár sokan azt gondolják, hogy a jóga egy könnyed és lassú mozgásforma, az ászanák kitartásához minden apró izomra szükség van, ami nem kis izommunkával jár. Jógázás közben a testünk hőt termel, ezáltal izzadunk, ami biztos jele annak, hogy a test méregtelenít. Az izzadás javítja a nyirokrendszer működését. Nyirokrendszerünk felelős azért, hogy a test megszabaduljon a felhalmozódott káros anyagoktól, ezek pedig a bőrön keresztül távoznak. A jógában sűrűn előfordulnak nyújtó, csavaró mozgások, amik jótékony hatással vannak a belső szervekre is. A súlyzós gyakorlatokkal szemben, amik egy-egy izomcsoportra fókuszálnak, a jóga az egész testünkkel dolgozik, egyik izomcsoport sem marad passzív. A jóga emellett hatékonyan csökkenti a szívbetegségek megjelenésének kockázatát, emellett elősegíti a csontszövetek újratermelődését, erősíti a csontokat. A rendszeres gyakorlás az ízületi fájdalmak és gyulladások gyógyításában is hatásos lehet, fiatalok és idősek számára egyaránt. Ebből is látható, hogy a jóga minden korosztály számára nagyon előnyös mozgásforma a néhány éves kisgyermektől az idősekig, bárki számára.

 

A jóga hatása a belső szervekre

A jóga minden részünket megmozgatja, beleértve a belső szerveket és a mirigyeket is. Rengeteg betegség kialakulásának kockázatát csökkenthetjük jógával. A jóga óra alatt az ízületek is dolgoznak, ezáltal javul a vér- és oxigénellátásuk. Néhány ászana segít abban, hogy az elhasznált vér helyére, friss oxigéndús vér kerüljön. A légzőgyakorlatok növelik a tüdő kapacitását, oxigénnel teli vér képződik és javítja az egész szervezet működését. A jóga emellett csökkenti a kortizol és az adrenalin szintet is, így kevesebb cukor szabadul fel a szervezetünkben, tehát a jóga jó hatással van a vércukor szintünkre is.

A rendszeres jógázó észreveheti, hogy javul az emésztése, mivel a jógalégzés hatással van a belső szerveinkre is. A hullámzó mozgás, ami a jógalégzéssel jár, szó szerint masszírozza a hasüreget, ezáltal csökkentve a puffadást és a székrekedést.

A jóga azok számára is hasznos, akik magas vérnyomással küzdenek, mert jótékony hatással van a vérnyomásra és a koleszterinszintre is a rendszeres gyakorlás. Rengeteg betegség kialakulásának a kockázatát csökkenthetjük jógával.

 

 

A jóga hatása az alakunkra és az életmódunkra

Az irodai jóga gyakorlása az ülőmunkát végzők számára kifejezetten ajánlott, mivel a jóga nyújtó és csavaró mozdulatai segíti a gerinc melletti izmok megerősödését, javítva ezáltal a testtartásunkat. A gerincünket a megfelelő jóga pózok segítségével tudjuk nyújtani. A megfelelően megválasztott ászanák segítenek a csigolyáknak szétválni, az egész napos ülő helyzet után.

A jóga segítségünkre lehet az alakformálásban is, így a fogyni vágyók számára is kifejezetten ajánlott egy jóga kezdőknek tanfolyam, legyen az Bikram vagy Ashtanga jóga. Ez a két jógaforma a legideálisabb az alakformálásra, mivel a Bikram jógát felfűtött stúdióban végzik, az Ashtanga pedig egy dinamikusabb jógaforma.

A jóga hatásai az életmódunkban is tetten érhető, aki elkezd jógázni az az étkezési szokásain is jelentős változásokat fog észrevenni. Mivel a jóga gyakorlása nagy önkontrollt igényel, ezt az életmódunkban is alkalmazni tudjuk majd. Kezdő jógázó is észreveheti, hogy az ételek milyen hatással van rá, valamelyiktől energetizáltabb lesz, valamelyik pedig elálmosítja. A jóga belső tudatosságot hoz az életünkbe, ezáltal sokkal kifinomultabb lesz az érzékelésünk az ételek iránt is.

 

Legyen a jóga az életünk része!

Figyeljünk oda, hogy a jóga mindennapi életben is a napirendünk részévé váljon. Reggel, ébredés után, vagy este lefekvés előtt egy stresszoldó jóga tökéletes zárása lehet a napnak. Ha napközben az irodában vagy otthon a home office keretében szeretnék gyakorolni, akkor ez a tanfolyam a segítségünkre lehet.

Jóga hatása a lélekre

A jóga hatása a testünkre vitathatatlan, azonban a kezdő jógázó hamar észreveheti a jeleit egy belső átalakulásnak is. 

Kezdő jógázó gyakran tapasztalhatja, hogy a legegyszerűbb jóga pózok is kihívást jelentenek, nem tud a belső folyamatokra koncentrálni azonban a lényeg pont ebben lakozik. A jóga kényszerít minket arra, hogy a jelenben legyünk, arra fókuszáljunk, ami abban a pillanatban történik. A rendszeres gyakorlás segít abban, hogy az izmok ruganyosabbá váljanak, a testünk pedig engedelmeskedik, ezáltal képesek leszünk másra is koncentrálni. A jóga stresszoldó hatása az egyik legfontosabb, amit megtapasztalunk. A jóga pózok gyakorlásával csökken a testünk merevsége és az idegrendszer is megnyugszik. A jógalégzés hatására további feszültség oldódik ki belőlünk, így megszüntetjük a stresszt, az elménk pedig lecsendesedik.

A jóga türelemre és elfogadásra is tanít, mivel egy kezdő jógázó sokszor csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem képes az első óráin végigvinni a pózokat. Türelmesnek kell lennünk önmagunkkal és a testünkkel, hogy elfogadjuk, nem minden megy azonnal, ami a mai modern ember egyik legnagyobb vakfoltja. Mivel szervezetünk állandó készültségben van, a jógaórán tapasztalt nyugalom és befelé fordulás instant felüdülést ad a testnek és a léleknek egyaránt. Több kutatási eredmény is bizonyítja, hogy a rendszeres jógagyakorlás blokkolja a stresszválasz létrejöttében nagy szerepet játszó hipotalamusz hátulsó (posterior) területeit, aminek hatására a szimpatikus idegrendszer aktivitása csökken, és a paraszimpatikus idegrendszer is “bekapcsol”. Ilyen módon a jóga tulajdonképpen gátolja a stresszhormonok létrejöttét. Rendszeres jógagyakorlás emellett boldogsághormont termel, így nem véletlen, hogy csupa mosolygó embert látunk kijönni egy-egy jóga óráról.

Nyugalom

A légzésnek nagy szerepe van abban, hogy az elménket nyugalmasabb vizekre tereljük, ezáltal egy adott dologra koncentráljon. Minden egyes belégzéssel feltöltjük a testünket energiával és kilégzéssel pedig elengedjük a napi stresszt. A jóga emellett megtanít tisztelni a testünket, fejleszti az idegpályákat és önbizalmat ad.

Ha az életenergia áramlása egyenletes, akkor szerveink jól és egészségesen működnek. Ha ez valahol elakad, létrejön az energiahiány és energiatöbblet, a betegségek is könnyebben alakulnak ki. Az ászanák emellett harmonizálják a jobb és bal agyfélteke működését, ezáltal jobban tudunk egy adott dologra hosszabb ideig koncentrálni. Ahogy egyre többet gyakorolsz, nemcsak a tested hanem az elméd is egyre rugalmasabb lesz, megtanulsz több dolgot elfogadni önmagadban és többi emberben is. Ahogy a figyelmünk befelé irányul, idegrendszerünk kap végre egy kis nyugalmat az egész napos aktivitás után. Élj hát a jógával!


Az út önmagadhoz

Mivel ma már rengeteg jógafajta létezik, nem mindig könnyű megtalálni azt, ami számunkra a legideálisabb. Különböző jóga fajták különböző hatást érnek el. A hatha jóga egy lassabb, kevésbé dinamikus mozgásforma, míg a flow jóga egy aktívabb jógairányzatot képvisel, az office jóga pedig az irodai gyakorlásban segít. Ha a gerinc problémáinkra keresünk megoldást, akkor a gerincjóga lesz a legideálisabb választás.

Ma már különböző online tanfolyamon is részt vehetünk, nem szükséges felkeresni egy jóga stúdiót, ha csak ízelítőt szeretnénk. Kezdő jóga gyakorlatok, akár videók formájában is elérhetőek, így megismerkedhetünk alap jóga pózokkal.

Bárhogyan is döntünk, ha a jógázást választjuk, a fitt életmód mellett tesszük le a voksunkat.

Szeretnéd kipróbálni az Office jógát? Akkor látogasd meg a The Bright Academy oldalát és kezdd el kurzust még ma!

Forrás: thebrightacademy.hu

Képek: Unsplash

 

Matics Kata

További bejegyzések