Tényleg megszűnik az OKJ képzés?

Nagy vihart kavart a hír az OKJ megszűnéséről, de tényleg megszűnik az OKJ? Minden ezzel kapcsolatos infó, amit eddig tudni lehet!

Milyen a jelenlegi OKJ?

Napvilágot láttak azok az információk, hogy teljesen megszűnik az OKJ rendszer 2020. szeptemberétől. Ennek oka, hogy jelenleg Magyarországon 770 tanfolyam szerepel az Országos Képzési Jegyzékben, viszont ez jóval több, mint ami az Európai Unió tagállamaiban általában van. Amíg a német képzési jegyzék például csak egy asztalos képesítést tartalmaz, addig a magyar OKJ-ben asztalos, műbútorasztalos és asztalosipari szerelő is szerepel. A jelenlegi OKJ-ben szereplő képzések túl szerteágazóak, és az egymást részben fedő szakterületekre külön képzések vannak.

Miért változik meg az OKJ?

Az állam szerint az Országos Képzési Jegyzék rendszer elavult, és sok olyan tanfolyamot és elemet tartalmaz, amelyre a jelenlegi munkaerőpiacon már nincs szükség. Ezáltal kitermel olyan szakembereket, akik a későbbiekben nem tudnak elhelyezkedni. A Kormány úgy szeretné erősíteni a szakmák tanulását, hogy valódi, széleskörű tudást biztosít a tanulni vágyóknak.

Ennek okán az állam szeretné teljesen átstrukturálni az oktatást: átalakítani az Országos Képzési Jegyzéket, radikálisan lecsökkenteni a megszerezhető, államilag elismert szakképzések számát, ezzel átformálva a képzések és a vizsgák tematikáját is. Az a cél, hogy olyan teljes értékű szakképesítés legyen elérhető, amely átfogó technológiai tudást és kézzel fogható szakmát ad a hallgatóknak.

Azonban ezt már nem szolgálja ki a jelenlegi OKJ rendszer, így elengedhetetlen a változás a felnőttképzésben.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a változás szükségességét azzal indokolta, hogy az OKJ eddigi rendszer átláthatatlan volt a rengeteg hasonló szakmával és az ezekre épülő részszakképesítésekkel. A cél az, hogy a képzési kínálat redukálásával olyan szakképesítések maradjanak meg, melyekkel kimagasló szakmai tudás és ezzel párhuzamosan kedvező állás szerezhető.

Hogyan változik meg az OKJ?

Az OKJ helyébe radikális átalakítással az új Szakmajegyzék lép, így az már biztos, hogy az OKJ ebben a jelenlegi, elavult formájában 2020-tól megszűnik.

Ebben a tekintetben elmondható, hogy nem szűnik meg teljesen a szakképzés, hiszen még mindig az a kormány célja, hogy piacképes szaktudással rendelkező munkaerőt tudjon kitermelni.

Laptop, telefon, jegyzet asztalon
Laptop, telefon, jegyzet asztalon

Mi lesz az ingyenes OKJ képzésekkel?

Az állam ezután is támogatja az első két alapszakmához való jutást, és az ingyenes szakmai képzést is, ezek viszont csak az iskolarendszerű képzésben lesznek elérhetők, előzetes végzettségtől függetlenül.

Hogyan változik meg az intézmények szerepköre?

A mostani OKJ-s rendszer szakképesítéseit a jövőben két részre fogják osztani.

  • Az iskolarendszeren belül lesznek oktathatók az érettségire épülő szakképesítések.
  • A részszakképesítéseket pedig az iskolarendszeren kívüli felnőttképző intézmények fogják oktatni.

Iskolarendszerben való tanulás

Az alapszakmák – az eddigi szakgimnáziumok és szakközépiskolák helyett – ötéves technikumban vagy hároméves szakképző iskolában, kizárólag az iskolarendszerben lesznek megszerezhetők, és mindkét iskolatípusban lesz lehetőség az érettségi vizsga letételére is.

Az iskolarendszerben, nappali vagy esti tagozaton a választható szakmák száma 200 körüli lesz.

Az iskolarendszerű képzéseknél megszűnnek a hasonló szakterületű szakképzések és a széttagoltság, ezáltal igazodik a munkaerőpiac követelményeihez, viszont megnő a képzési idő.

Nézzük egy konkrét példát:

  • A munkavédelmi technikus OKJ-s képzés és a vállalkozási ügyintéző OKJ-s képzés is jelenleg még a tanfolyami keretek között elsajátítható szakképesítések közé tartozik.
  • A munkavédelmi technikus képzés jelenleg távoktatásos formában is elérhető, és 6 hónap alatt teljesíthető. Ez a képzés az új Szakmajegyzékben már nem is szerepel, tehát ez az OKJ-s képzés megszűnik.
  • A vállalkozási ügyintéző tanfolyam – amely egy összetett szakma – szintén elérhető még távoktatásos formában, és 8 hónap alatt OKJ-s bizonyítvány lehet a kezedben. A Szakmajegyzékben megújult formában megtalálható, mint vállalkozási ügyviteli ügyintéző. Viszont, mivel átkerült az iskolarendszerben elvégezhető szakmák közé, ezért már csak 2-5 év alatt, nappali vagy esti tagozaton lesz lehetőség ehhez a szakmához jutni.

Azért ez így leírva már elég nagy különbség, ugye?

Munkavédelmi sisak
Munkavédelmi sisak

Iskolarendszeren kívüli képzés

A másik csoportot azok a képzések fogják alkotni, amelyek a fentieknél rövidebb idejűek, vagy specializációként egy alapszakmára épülő részszakképesítések, ám ezekért fizetni kell. Kizárólag tanfolyami formában lesznek elérhetők 100-720 órás képzésekkel. Ezekhez nem lesz szükség érettségire, elég lesz az általános iskolai végzettség, sőt esetenként semmilyen iskolai végzettséget nem igényel, illetve ezen kívül lesznek olyan részszakképesítések, melyek előre meghatározott bemeneti kompetenciákkal végezhetők csak el.

Ezeket azonban csak a felnőttképzési intézményekben, tanfolyami formában lehet majd megszerezni, vizsgázni pedig akkreditált vizsgaközpontokban lehet. Így ezek rövid idő alatt, specializáltabb és rugalmasabb keretek között megszerzett szakmai képesítések lesznek, viszont önköltségesek, az áruk várhatóan emelkedni fog.

Itt is mutatunk egy konkrét példát:

  • Az élelmiszer-, vegyiáru eladó OKJ-s részszaképesítés is elérhető akár távoktatásos formában is, és mindössze 2,5 hónapos képzés. A Szakmajegyzékben már ez sem szerepel. Van egy hasonló: kereskedő és webáruházi technikus néven. Valószínűsíthető, hogy ez a képzés fogja magába foglalni az eladót is, de mivel még nem elérhetők a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal oldalán a Szakmai és Vizsgakövetelmények (SzVK), ezért ezt még biztosan nem állíthatjuk.

A példából is jól látható, hogy nagy még a bizonytalanság, viszont az várható, hogy a részszakképesítések száma növekedni fog a munkaerőpiaci igényeknek megfelelően.

Fiatal felnőttek boltban bort vásárolnak
Fiatal felnőttek boltban bort vásárolnak

Milyen változások várhatók az átalakítással?

A jelenlegi OKJ-s rendszer szerinti képzéseket még 2020. december 31-ig indíthatják a felnőttképzők. Ezzel párhuzamosan 2020. szeptemberétől már a Szakmajegyzékben szereplő képzéseket is indítani kell. Tehát lesz egy néhány hónapos időszak, amikor sokféle képzés lesz egyszerre elérhető. A jelenlegi OKJ szerinti képzések vizsgáinak be kell fejeződnie 2022. év végéig. Erre is nagyon figyelni kell, hiszen aki eddig az időpontig nem tud levizsgázni, az már nem kaphatja meg az OKJ-s bizonyítványát.

Gazdasági szempontból arra lehet következtetni, hogy újfajta foglalkozások, munkakörök jelennek majd meg az OKJ-s képzések változásával, a rendszer ilyen jellegű átstrukturálásával.

Előnyök, hátrányok

A bevezetésre kerülő Szakmajegyzék sokak számára nem lesz kedvező. Hiszen amíg jelenleg rugalmas időbeosztással, gyorsan, évente többször induló, tanfolyami formában lehet nagyszámú képzésből válogatni, addig a jövőben a legnépszerűbb szakmák tűnnek el, és a megmaradó szakmák nagy része átkerül az iskolarendszerbe.

Ennek hátránya, hogy csak hétköznapokon, nappali vagy esti tagozaton lesz lehetőség nagyon sok szakma megszerzésére. 200 szakmáról beszélünk. Sok olyanról, ami eddig hétvégén, rugalmas időbeosztással, akár távoktatásban, család és munka mellett is könnyedén elvégezhető volt.

Előnye viszont, hogy az új Szakmajegyzéknek megfelelően várhatóan több olyan ember lesz a munkaerőpiacon, akik szakmai tudása kimagasló, hiszen a megnövekedett képzési idő várhatóan megnövekedett tudásanyaggal kell, hogy együtt járjon. 

A Felnőttképzők Szövetsége (FVSz) folytatott egy kutatást, ami szerint a felnőttképző cégek azt szeretnék, ha a képzési időt csökkenteni tudnák, valamint hogy nagyobb teret juttathassanak a digitális oktatásnak. Ez sokkal reálisabb lenne, hiszen csak nagyon kevesen tehetik azt meg, hogy a munkájuk és a magánéletük mellett hétköznapokon évekre beüljenek az iskolapadba.

A digitalizáció továbbfokozódó előretörése

  • A várható változások miatt egyre nagyobb szerepet fognak kapni az online tanfolyamok, ezek kerülnek előtérbe a frontális, személyes megjelenést követelő tantermi oktatás helyett.
  • Ha ezt a képzési formát választják a tanulni vágyók, akkor könnyebben és rugalmasabban oszthatják be idejüket, több idő marad a munka és magánélet mellett a hobbira is, ráadásul nem szükséges többéves képzésekben gondolkodni.
  • Idő- és hely- és pénztakarékos megoldás, hiszen pl. nem kell a képzés helyszínére elutazni, nem kell tantermeket fenntartani, nem kell papíralapú tananyagot készíteni.
  • Ahhoz, hogy az online képzést sikeresen elvégezd, nincs másra szükséged, csak egy digitális eszközre – ami lehet asztali számítógép, laptop, tablet vagy telefon – és kitartásra!
  • A szakemberek szerint a digitalizáció és a hihetetlen sebességű technológiai fejlődés miatt az online tanulás és oktatás hamarosan felváltja a tantermi rendszert, és idővel azok is teljes értékű, elismert képzéssé válnak.
  • A szakmai világban egyelőre nehezen képzelhető még el, hogy 1-1 szakképzés – majd aztán idővel mindegyik – online formában legyen tanulható, de a digitális oktatás megjelenése és ilyen szintű térnyerése ezt is lehetővé fogja tenni. Mindezzel a szakképzési idő lerövidül, az egy ember számára elsajátítható szakmai képzések száma pedig növekedni fog.
Laptop, füzet, toll asztalon, ablak előtt
Laptop, füzet, toll asztalon, ablak előtt

Mi a következő lépés?

Ha már idáig eljutottál a cikkben, akkor Te potenciális képzéskereső vagy, akinek nem mindegy, hogy hogyan tovább. Nagyon jól tudod azt is, hogy nem abban a szakmában fogod az egész életedet eltölteni, melyet gyerekként kényszerültél kiválasztani. Statisztikák szerint egy felnőtt, élete folyamán 10-15 alkalommal vált munkahelyet, és 3-4 alkalommal ezt szakmaváltás előzi meg. Szakmát váltani csak képzés útján tudunk, tehát nincs mire várni tovább!

Láthatod az eddig olvasottakból, hogy az OKJ képzések megszűnése elég nagy űrt fog maga után hagyni. Hiszen megszűnik a lehetőség sok olyan szakma megszerzésére, amik keresettek, mert pl. jól el lehet vele helyezkedni. Ezeknek a képzéseknek a megkezdésére még 2020. december 31-ig van lehetőséged. Ne feledd, hogy a vizsgákat is teljesítened kell 2022. december 31-ig, mert csak így kaphatod meg az OKJ-s bizonyítványodat. Ezen a határidőn túl nem lesz lehetőséged semelyik vizsgatevékenység pótlására vagy javítására sem.

Mivel már csak néhány hónapig van lehetőség a gyors szakma-tanulásra, ezért érdemes most jelentkezni. Az idő rövidsége miatt hamar megtelnek a csoportok!

Ha szeretnél a digitalizáció irányába menni, és szívesen vennél részt olyan képzésen, amellyel akár otthonról is dolgozhatsz, akkor válassz online tanfolyamaink közül.

Ha viszont maradnál a hagyományos OKJ-s rendszernél, akkor válaszd a személyes vagy távoktatást, és a szakmai OKJ-s tanfolyamot az akár 30 városban is elérhető képzések közül, melyeket az Alfa Kapos Képző Központ Kft. és Kapos Bróker Kft. biztosít számodra.

Várunk örömmel Téged is!

Forrás: tanfolyamokj.hu; Hello Vidék; HR Portál, Eduline

Kép: Unsplash

További bejegyzések