fbpx

Kedves Érdeklődő!
Ma (csütörtök) 20,00 órától karbantartás miatt weboldalunk nem elérhető.
Kérünk látogass vissza néhány óra múlva vagy keresd kollégáinkat az info@tanfolyam.hu e-mail címen.

Miért fontos a munkavédelmi technikusok munkája?

Ebben a posztban áttekintést adunk a munkavédelmi technikusok rendkívül fontos munkájáról, feladatairól, arról, hogyan lehet akár életmentő a munkájuk.

 

Mivel foglalkozik egy munkavédelmi szakember?

Ahogy a neve is mutatja, elsősorban védelmi feladatot lát el. Fő feladata, hogy a dolgozók és a vendégek, valamint ügyfelek és partnerek a lehető legnagyobb biztonságban tartózkodjanak a helyszínen, az adott cég területén. Feladatai közül a legfontosabb a megelőzés. Megelőzni a személyi és vagyonbeli károkat, megvédeni az egészséget úgy, hogy a cég a biztonságra vonatkozó törvényi előírásoknak maradéktalanul megfeleljen, a szabályokat betartsa.

 

A munkavédelmi technikus fő feladatai

A munkavédelmi szabályzat elkészítését követően az abban leírtakat betartását folyamatosan ellenőrzi. A munkavállalók részére munkavédelmi oktatást szervez és tart. A munkaterületen a munka- és védőeszközök, valamint a felszerelések biztonságos használatát folyamatosan vizsgálja, betartatja.

A nemzetgazdaság összes ágazatára vonatkozóan kompetenciákkal rendelkezik a munkavédelem területén, ezáltal elősegítve a balesetek és megbetegedések megelőzését, és a munkavédelmi költségek csökkentését.

Munkaerőpiaci keresettség

A cégek legnagyobb része, függetlenül cégének ágazatától és méretétől, folyamatosan keres munkavédelmi technikus végzettségű munkatársat, hiszen a legfontosabb a munkavállalók egészsége és testi épsége, a biztonság és a vonatkozó jogszabályok betartása, amellyel a cég fejlődése is nagyban elősegíthető.

A munkavédelmi technikus szakma a középfokú technikusi képesítések között a legmagasabb szintet képviseli. Ebből és keresettségéből kifolyólag az átlagnál magasabb fizetésre és megbecsülésre számíthatsz, ha ezzel a végzettséggel szeretnél a jövőben dolgozni.

Ha összefoglaljuk, akkor a munkavédelmi technikus egy jól fizető, nagyon keresett, de nagy felelősséggel járó szakma.

 

Miért fontos a jól képzett munkavédelmi technikus egy cég életében?

A munkáltatóknak folyamatosan szigorú előírásoknak kell megfelelniük. Nincs ez másként a munkavédelem területén sem. Emiatt a munkavédelmi technikus a keresett szakemberek közé tartozik. Egy jó munkavédelmi szakember a biztonság megteremtése és a munkakörülmények fokozott javításával, a pihenőidő betartatásával hatékonyabb munkavégzést és ezáltal nagyobb termelést képes elősegíteni.

Nemcsak a biztonság fokozása, hanem a munkakörülmények nagyfokú javítása is fontos feladata. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen eszközökkel, berendezésekkel dolgozunk ahhoz, hogy az egészségünk ne károsodjon. Pl. egy gyártósoron a munkások napi szinten akár többezerszer is elvégzik ugyanazt a mozdulatot, ezzel a testük olyan terhelést kap, ami akár krónikus fájdalomhoz is vezethet. Ezen a munkavédelmi szakember tud segíteni azzal, hogy megkeresi és megtalálja azokat a munkaeszközöket és védőfelszereléseket, mellyel megelőzhetők az egészségkárosodások, mind testi, mind pszichés értelemben.

A munkáltatók nagy része már belátja, hogy a munkavédelmen nem érdemes spórolni. Hiszen a megfelelő védelem hiánya miatt sem a szakszerű működtetés, sem a dolgozók munkakörülményei, testi épsége, sem az esetleges beruházások nem megvalósíthatók költséghatékonyan, biztonsággal. Ezért egyre nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy a cégük munkavédelmi szempontból is megteremtse az elvárt feltételeket.

 

Munkahelyi baleset

A munkahelyi balesetek, megbetegedések vagy munkahelyi ártalmak még a nagyfokú elővigyázatosság mellett is lehetségesek. Viszont számuk csökkenthető. Emiatt nagyon fontosak a munkavédelmi oktatások, hiszen nem mindegy, hogy egy balesetkor tudják-e a munkavállalók, hogy mit kell tenniük, mert ezzel akár életet is menthetnek. Ha megtörtént a baleset, akkor a mentésen, ellátáson túl jegyzőkönyvet is fel kell venni, sokszor kivizsgálást is kell indítani. Ráadásul, ha megelőzhető lett volna a baleset, ha vannak megfelelő és előírt felszerelések, akkor még büntetés is várható.

Kinek ideális ez a szakma?

Annak ajánljuk ezt a szakmát, aki pontos, figyelmes és szabálykövető. Fontos, hogy jól tudj kommunikálni, hiszen mind a cégvezetéssel, mind a munkavállalókkal sokat kell együttgondolkodni a felmerülő és megoldandó problémákról. A munkavállaló az, aki benne van az adott munkába, ő lehet, hogy jobban fel fogja tudni tárni a hiányosságokat, mely nehezíti, hátráltatja a munkában, vagy az egészségére rossz hatással van. Egy cégvezető és egy munkavállaló teljesen más szögből látja ugyanazt a munkafolyamatot.

Fontos a jogszabályok naprakész ismerete, illetve a fellelhető munkavédelmi eszközök és védőfelszerelések beszerzési helyének ismerete.

 

Hol kaphatsz munkát munkavédelmi technikusként?

Ahhoz, hogy munkavédelmi szakemberként dolgozhass, munkavédelmi technikusi végzettségre van szükséged, mely középfokú végzettséget jelent.

Munkavédelmi szakemberként lehetsz munkavállaló, tehát alkalmazott, de lehet saját céged is, vagy dolgozhatsz egyéni vállalkozóként.

A nagyobb cégek általában saját szakembert alkalmaznak, akik folyamatosan a helyszínen vannak. Egy olyan nagy cég, ahol ezres nagyságban dolgoznak, folyamatosan adódik munkavédelmi feladat. Míg egy kisebb cégnél, ahol csak néhányan dolgoznak, kevés munkára lehet számítani. Ilyen esetben érdemes vállalkozóként dolgozni több cég részére, saját árakkal, akár tűzvédelmi előadóval vagy tűzvédelmi főelőadóval együtt.

A munkavédelemre vonatkozó törvények és jogszabályok egyre szigorúbbak, ezért ez a szakma várhatóan továbbra is ennyire népszerű lesz. Egyre több cégnek lesz szüksége szakemberre a belesetek, emberi és anyagi károk megelőzéséhez.

 

Milyen áron érdemes munkavédelmi és tűzvédelmi szolgáltatásokat nyújtani?

Amennyiben vállalkozóként dolgozol, te szabod meg az áraidat, de a piachoz nyilván alkalmazkodni kell valamilyen szinten.

Köthetsz olyan szerződést, ami folyamatos munkát biztosít, ilyen esetben havonta fogsz számlázni. Ebben az esetben figyelembe kell venni a munkavállalók számát és a veszélyességi osztályt is.

De köthetsz szerződést csak bizonyos szolgáltatások elvégzésére is, aminek egyszeri díja van. Például munkavédelmi szabályzat elkészítése, kockázatértékelés, veszélyes gépek üzembe helyezése.

A munkavédelmi technikus OKJ-s képzés

Mivel elég kevés jól képzett szakember van, ezért a felnőttképzés keretében elsajátítható munkavédelmi technikus OKJ-s képzés rendkívül keresett.

Egyre nagyobb számban fordulnak elő munkavédelmi ellenőrzések, emiatt a cégeknek is egyre fontosabbá vált, hogy olyan munkavédelmi szakemberrel kössenek szerződést, akinek valódi tudása van, ami csak megfelelő képzéssel érhető el.

A munkavédelmi technikus képzésen el fogod sajátítani a munkavédelmi menedzsment és a munkavédelmi kockázatértékelés modulokat. Ezeknek megfelelően ismerni fogod a biztonságtechnikai előírásokat, szabályokat, követelményeket.

Amennyiben felületes vagy és rosszul döntesz, akár emberek haláláért is felelős lehetsz, nem beszélve a jelentős anyagi kárról, kieséséről. Ezért csak akkor vágj bele a képzésbe, ha tudod magadról, hogy alapos és lelkiismeretes vagy, mert csak így előzheted meg a nagyobb bajokat.

Amennyiben egy cég nem rendelkezik felkészült munkavédelmi technikussal, a cég és a munkakörülmények könnyedén egészséget veszélyeztetővé válhat. Csak megfelelő szaktudással lehet biztonságos, egészségre nem ártalmas munkahelyet kialakítani és üzemeltetni. Más vonatkozik egy otthoni egyszerű balesetre és annak megelőzésére, mint pl. egy gyártósorral rendelkező cégnél bekövetkező balesetre. Ha nincs megfelelő szakember, akkor nagy veszélynek vannak kitéve a munkavállalók és ezzel a cég sorsa is.

A képzés megkezdésének feltételei

Ahhoz, hogy megkezdhesd tanulmányaidat, nincs szükség előképzettségre. Ha van érettségid és egészségügyi alkalmasságid, máris regisztrálhatsz a képzésre.

Milyen munkakörökben helyezkedhetsz el, ha elvégzed a munkavédelmi technikus képzést?

A szakképesítéssel rendelkezők az alábbi munkaköröket tölthetik be:

  • munkavédelmi technikus
  • baleset-elhárítási megbízott
  • balasetvédelmi és üzembiztonsági megbízott
  • balasetvizsgáló (munkahely)
  • munkavédelmi előadó
  • munkavédelmi megbízott
  • üzembiztonsági megbízott

Milyen feladatok várnak rád munkavédelmi technikusként?

A vonatkozó törvény alapján általad elkészített munkavédelmi szabályzat szerint folyamatosan ellenőrzöd, hogy minden a leírtak szerint kerüljön betartásra. Ilyenek lehetnek a munkaeszközök biztonságossága, a munkavédelmi oktatások, a munkaterület megfelelősége, és fejlesztése. Fő feladatodnak a megelőzést kell tekinteni, amely elsősorban a munkakörnyezet biztonságosságával, a munkavállalók egészségének megóvásával, a szabályok betartásával fog megvalósulni.

Amellett, hogy a megelőzésre törekszel, az egyre növekvő munkavédelmi ellenőrzések is megkövetelik, hogy minden szabályszerűen történjen, hiszen nagy bevételkiesés és bírság is a következménye lehet a szabálytalanságoknak.

A munkavédelmi technikus szakképesítéssel az alábbi tevékenységeket fogod elvégezni:

  • betartod és betartatod a törvényi előírásokat és a helyi munkavédelmi szabályzatban vállalt kötelezettségeket, dokumentációt készítesz
  • kiválasztod és beszerzed a szükséges védőfelszereléseket
  • naprakész ismeretekkel rendelkezel a vonatkozó jogszabályokról, melyek változásairól tájékoztatod a munkáltatókat és a munkavállalókat is
  • megszervezed a munkavédelmi oktatásokat, melynek keretében a munkahelyi egészségmegőrzésről is tájékoztatást adsz
  • bemutatod az adott munkafolyamatot a kiválasztott munkabiztonsági felszerelésekkel
  • ellenőrzöd a pihenőidők betartását
  • folyamatosan ellenőrzöd és javítod az egészségre nem ártalmas munkakörülményeket kialakítását és megőrzését, segíted a veszélyek feltárását, közreműködsz a személyi és tárgyi feltételek biztosításában
  • elősegíted a kockázatkezelést
  • munkáddal nemcsak a baleseteket igyekszel megelőzni, hanem az adott munkakörrel összefüggő megbetegedéseket is
  • munkahelyi baleset esetén közreműködsz
  • segítesz a munkavédelemre fordított költségek reális kialakításában
  • együttműködsz a foglalkozás egészségügyi szolgáltatókkal

Milyen képesítésekhez kapcsolódik a munkavédelmi technikus végzettség?

A munkavédelmi technikus végzettség önálló, mégis nagyon sok köze van a tűzvédelmi előadóhoz, hiszen alapvetően mindegyik a biztonságról, a megelőzésről szól.

Sokan egymás után el is végzik mindkét képzést, majd ezután még a tűzvédelmi főelőadót is, így egyszerre három olyan végzettség lesz a kezükben, mellyel átfogó ismeretekre, tudásra tesznek szert.

Tűzvédelmi előadó OKJ-s képzés

Amennyiben a munkavédelem mellett érdekel a tűzvédelem is, akkor a tűzvédelmi előadó OKJ-s képzést érdemes elvégezned. Jelenleg előképzettség nélkül, csupán az érettségi meglétével lehet regisztrálni a képzésre. A hat hónapig tartó képzés során a Tűzvédelmi előadó feladatai követelménymodult kell teljesítened és máris lehetőséged van vizsgázni. Ezzel és a munkavédelmi technikusi végzettséggel máris 2 olyan tudás van a kezedben, mellyel nagyon sok cég szívesen alkalmaz, vagy kér fel munkavégzésre.

Tűzvédelmi előadóként a te feladatod lesz a tűzvédelmi szabályzat, valamint a tűzriadó terv elkészítése, folyamatos felülvizsgálata és frissítése. A tűzvédelmi oktatások megszervezése és akár oktatása is. Az adott cég épületeinek tűzveszélyességi és kockázati osztályokba való besorolása.

Tűzvédelmi főelőadó OKJ-s képzés

Ha a tűzvédelmi előadó szakképesítést sikeresen megszerezted, azonnal továbbléphetsz a tűzvédelmi főelőadó képesítésre. Fontos tudnod, hogy a tűzvédelmi főelőadó szakképesítő csak a tűzvédelmi előadó szakképesítés meglétével szerezhető meg, azaz ráépüléses képzés. Ahhoz, hogy vizsgázhass, a képzés során a Tűzvédelmi főelőadó feladatai modult kell teljesítened.

Tűzvédelmi főelőadóként a legveszélyesebb tűzveszélyességi szintű létesítményekkel kapcsolatos feladatokat fogod ellátni.

 

Mi a következő lépés?

Felkeltettük a kíváncsiságodat? Akkor gyere, és regisztrálj elsőnek a munkavédelmi technikus OKJ-s képzésünkre!

 

Idézet a Munka Törvénykönyvéből: „A Magyarországon munkát végzőknek joguk van a biztonságos és egészséges munkafeltételekhez.”

 

Forrás: nive.hu; hrportal.hu; munkavedinfo.hu

Képek: Unsplash

Matics Kata

További bejegyzések