
Hogyan kezdjünk hozzá?
Sokan gondolják úgy, hogy ameddig a gyermek nem tud írni és olvasni nem érdemes ilyesmivel foglalkozni, ez azonban tévedés. A gyermek az első 5 évében a legfogékonyabb az őt ért ingerekre, olyan mint a szivacs, mindent magába fogad. Az oktatási intézményeknek legyen az óvoda vagy iskola kiemelt szerepe van a környezeti nevelésben, mégis mind tudjuk: ez otthon kezdődik. Az otthon környezet minden gyermek elsődleges tapasztalatainak gyűjtő helye. Nem véletlen, hogy azok a gyermekek aki otthon ilyen jellegű nevelésben részesültek sokkal nagyobb eséllyel lesznek környezettudatos felnőttek. A környezeti nevelés a személyiségfejlődés egyik legfontosabb része, emellett állampolgári értékeket is átadunk vele, amellett, hogy felhívjuk a figyelmet természeti értékeink megóvására.
Már csecsemőkorban érdemes erre külön figyelmet fordítanunk, és elkezdenünk a környezettudatos nevelést, mivel a gyermek mindent amit teszünk “leutánoz” elraktározza mintákat. Mosható pelenka, környezetbarát cumi, vagy egy hordozó kendő: ezek mind olyan termékek, amelyeket elkezdhetünk használni a gyermek születése után. Egy csecsemőnek az édesanyja közelsége a legfontosabb és semmit nem fog igazán érzékelni az őt körülvevő termékekből. Mivel ma már számtalan környezetbarát termék áll rendelkezésünkre, könnyen válogathatunk. Mire a gyermek eléri az óvodás kort, számára magától értetődő lesz az, hogy környezetbarát háztartásban él. A környezetbarát termékek vásárlása, legyen az használt ruházat, háztartási cikk vagy egy régi könyv, mind - mind apró lépés, de mégis elengedhetetlen.
Ha a környezeti nevelés mellett döntünk, számos értékes dolgot tehetünk. Az egyik ilyen a műanyag és kemikáliákat tartalmazó játékok kiiktatása. Fedezzük fel együtt a természeti értékeket, akár egy nagyobb erdei séta alkalmával. Menjünk el gombára vadászni, mutassuk be a gyermeket körülvevő természeti csodákat. Legyen ez közeli patak vagy erdő, ahol megmutathatjuk a növényeket és a rovarokat és azt, hogy miért fontos rájuk vigyázni. A mai felgyorsult világban, ahol a kütyük egyeduralkodók, halmozottan nehéz a gyermek figyelmét egy adott dologra irányítani, de ha környezeti nevelés játékos formában történik, egyszerűbb dolgunk lesz. Igyekezzünk minél többet tenni annak érdekében, hogy a gyermekünk és mi is kapcsolódjunk a minket körülvevő világhoz.
Környezeti nevelés otthon és az oktatási intézményekben
Az otthoni környezeti nevelés mellett hangsúlyos szerepet kapnak az oktatási intézmények is. Amikor a kisgyermek eléri a 2 - 3 éves kort, automatikusan elkezdi még jobban érdekelne a környezete, amit főleg a “Miért?” kérdésben fogalmazódik meg leginkább.
Miért zöld a fű? Miért kék az ég? Hogyan nőtt ekkorára ez a bogár és miért fekete? Igyekezzünk a lehető legnagyobb türelemmel felelni ezekre a kérdésekre, hiszen teljesen természetes, hogy a gyermeket érdekli a környezete. Ha valamire nem tudjuk a választ, ne szégyelljük, járjunk együtt utána, a gyerkőc ezt közös kalandnak fogja majd megélni.
Ha elmagyarázzuk neki, miért zárjuk el a csapot fogmosás közben, vagy miért ne tépkedje le a virágokat séta közben, akkor erre később jó eséllyel emlékezni fog.
A környezetvédelme szorosan összekapcsolódik az egészségünkkel. Az egészségvédelem a táplálkozásnál ( is ) kezdődik, ezért fontos, hogy a gyermek megismerkedjen az alapanyagokkal. Vigyük le akár egy termelői piacra, válassza ő ki az almát vagy a körtét, hogy még jobban bevonódjon. Próbáljunk meg minden alapanyagot őstermelőtől beszerezni és a bolti húsárut inkább elkerülni. Helyette válasszuk a háztájit, és ha lehet vezessünk be teljesen húsmentes napokat is. Legyen heti egy tészta nap, vagy főzelék nap, amikor teljesen vegán vagy vegetáriánus menü kerül az asztalra.
Az oktatási intézmények szerepe
A környezeti nevelés az utóbbi időben az oktatási intézményekben is egyre nagyobb hangsúlyt kapott.
Az otthoni környezeti nevelés nagyon fontos, de sokszor nem feltétlen elegendő. Ideális esetben az oktatási intézményben tanultak és az otthoni környezeti nevelés kiegészítik egymást. Az ovikban gyakran kezdenek el csíráztatni, apró faleveleket gyűjteni és préselni az őszi időszakban, vagy esetleg gesztenye figurákat készíteni. Növényeket gondoznak, és megismerkednek a természet körforgásával.
A környezeti nevelés egyébként a nemzeti alaptanterv része, ezért általános iskolában is folytatódik a gyermekek megismertetése a környezetvédelemmel és a természeti értékekkel. A környezeti nevelés alapvető célja az érzékenyítés és az, hogy megismerkedjenek a természeti értékekkel és igyekezzenk megóvni azt.
“Legyenek képesek a környezet sajátosságainak, minőségi változásainak megismerésére és értékelésére”; a természet és ember alkotta értékek megőrzésére; a környezettel kapcsolatos állampolgári kötelességeik felismerésére, jogaik gyakorlására; alakuljon ki bennük vonzó jövőkép, amely elősegíti a környezeti harmónia létrejöttéhez szükséges életvitel, szokások kialakulását és a környezet iránti pozitív érzelmi viszonyulások megerősödését. A környezet ismeretén, személyes felelősségen alapuló környezetkímélő magatartás egyéni és közösségi szinten is legyen a tanulók életvitelét meghatározó erkölcsi alapelv.”
A gyermekek számára ma már az iskola kapuin kívül is számos lehetőség van arra, hogy foglalkozzanak a környezetvédelemmel. Erdei iskolák és ökoiskolák rendszerint szerveznek a legkisebbektől a legnagyobbakig olyan programokat, ahol megtanulhatják mi a komposztálás, vagy alapvető növény és állatismereti fogalmakat. A környezetvédelem mellett az egészségvédelem is a nemzeti alaptanterv része. Számos középiskola igyekszik ezt beépíteni a tantervbe, a végső cél, hogy mindenütt elérhetővé váljon. A tanterv része az önkéntesség, egy diák által választott helyen, így ez természet vagy állatvédelmi csoportokban is lehet. Ahhoz azonban, hogy jelentős változásokra sarkalljunk másokat, nekünk kell jobb példával előállni és példát mutatni.
Mutass példát!
Ahhoz, hogy változást érjünk el, nekünk magunknak kell azzá válnunk. Ne várjunk másokra, vigyük el a gyermekünket vagy a párunkat mi magunk egy ökoiskolába. Mutassuk meg a természeti értékeket és az emberi tevékenység okozta károkat, hogy ő már másképp cselekedjen. Ismertessük meg őt a környezeti károkkal, legyen az a klímaváltozás, állattenyésztés okozta károk vagy éppen a levegő szennyezettsége.
Tudatosítsuk benne, hogy ő is az élet nagy körforgásának a része és ő már másképp is csinálhatja, mint elődei. Ne hárítsuk át a felelősséget, hiszen a környezetünk védelme elsősorban a mi feladatunk nem másoké.
Tippek és trükkök a mindennapokra
Néhány hasznos tipp a mindennapokra, amik klassz közös programok is lehetnek!
- Mindennapi mese! Mesélj a természeti értékekről, különleges helyekről vagy növényekről.
- Ültess fát! Ha a városban éltek közösségi kert szuper megoldás lehet, ha pedig szerencsés vagy és van udvarotok egy közös faültetés jó móka lehet! Sajnos a papír szükséglet miatt egyre több fát vágnak ki.
- Irány a természet! Kétnaponta tegyetek egy hosszabb sétát a közeli erdőben, vagy parkokban. Így a gyermekben kialakul az érzelmi kötődés a környezet iránt, hiszen jó élményekkel érik a szabadban.
- Mozogjatok a szabad levegőn! Menjünk sétálva, vagy tömegközlekedéssel ahova tudunk. Az emberek hajlamosak mindenhova autóval menni, de te válaszd a kerékpárt vagy a rollert. Tollaslabda, kosárlabda is vagy egy délutáni piknik is jó lehet!
- Használjatok kevesebb vizet! Az egyik legfontosabb természeti kincsünk az édesvíz. Zuhanyozzatok, zárjátok el a csapot fogmosás közben.
- Szerezz be egy menő kulacsot! A környezeti nevelés egyik fontos része az újrahasznosítás Vegyél egy színes klassz kulacsot, amit mindig után tudsz tölteni. Emellett egy színben passzoló uzsonnás doboz is a pakk része lehet!
- Szerezz be egy balkonládát vagy ültess fűszernövényeket vagy zöldségeket. Ezáltal érzelmi kötődés alakulhat ki a csemetében látva, hogyan fejlődik a növény, vagy a zöldség és gyümölcs ami az ő keze munkáját dicséri!
- Vásárolj secondhand termékeket! Igyekezzünk a ruháinkat nem fast fashion üzletekben beszerezni, hanem minőségi turkálókban.
- Járj bolhapiacra! A hétvégi csavargás része lehet a bolhapiac, ahol egy csomó hasznos dolgot beszerezhetsz!
- Igyekezz a minimalizmus jegyében kevesebb terméket vásárolni, és törekedj arra, hogy minőségi dolgokat szerezz be!
Miről lesz szó a tanfolyamban?
Ez a tanfolyam elsősorban coaching szempontból igyekszik megközelíteni a környezettudatos nevelést. A hallgató az első fejezetekben a coaching alapvető eszközeivel ismerkedik meg, később pedig a környezettudatos nevelés fontosságával. A coaching eszköztárát használva sokkal egyszerűbbé és tudatosabbá válhat a nevelés során. A cél az, hogy ne csupán a gyermekeket de a felnőtteket segíthetsd majd a környezettudatos életvitel kialakításában. A tanfolyam végső célja, hogy az ember még közelebbi kapcsolatot alakítson ki a környezetével. Számos gyakorlati tanács segítségedre lesz abban, hogy a tanfolyam végén úgy érezd segíteni tudsz majd önmagadnak és másoknak is.
Kiknek ajánljuk a tanfolyamunkat?
- Azoknak, akik úgy érzik fejlődni szeretnének és környezettudatosabban élni
- Azoknak, akik klímatudatosabb hétköznapokra vágynak
- Azoknak, akik szeretnék, hogy a háztartásuk környezettudatosabb legyen
- Azoknak, akik a gyerekeik számára szeretnének egy szebb és környezettudatosabb világot
- Azoknak, akik a gyermekeiket szeretnék környezettudatos nevelésben részesíteni
Mire lesz szükséged a tanfolyam során?
- Laptop vagy okostelefon
- Toll, papír ceruza
- Szabadidő és lelkesedés
Tanfolyam moduljai
- Modul – Coaching alapok
a. Hogyan segít a környezettudatos nevelés
b. Coaching alapjai
c. Szükségletek és pillanatnyi boldogság
d. Az önismeret fontosságáról
e. Mit kérdezzünk és mit ne kérdezzünk?
f. Célmeghatározás
g. Etikai kérdések és szerződés
h. Célmeghatározás – gyakorlati feladatok - Modul – Környezettudatosság alapjai
a. Mi fán terem a klímatudatosság?
b.Hogyan tudsz többet tenni a környezeted megóvásáért?
c. Fenntarthatóság a kosaradban kezdődik
d. Túlfogyasztás az enyhítése
e. Szeméttermelés csökkentése - Modul – Környezettudatos nevelés – gyakorlati alapok
a. Klímatudatosság, de hogyan?
b.Vásárlási tippek a veganizmus jegyében
c.Vásárlási tippek a minimalizmus és zero waste jegyében
d. Tudatszintünk emelése
e. Tudatszint emelése a gyakorlatban
f. Klímatudatos étrend – Hogyan?
g. Változás benned kezdődik
Hasonló tanfolyam
Vegán Útmutató - Ingyenes Online Tanfolyam