fbpx

Kedves Érdeklődő!
Ma (csütörtök) 20,00 órától karbantartás miatt weboldalunk nem elérhető.
Kérünk látogass vissza néhány óra múlva vagy keresd kollégáinkat az info@tanfolyam.hu e-mail címen.

Szeretnéd, hogy weboldalad az első helyre kerüljön? Ismerd meg, hogyan működik a SEO!

Rengeteg szolgáltató és vállalkozó álma, hogy gyakran drága és sokáig dédelgetett holnapjuk végre oda kerüljön ahová való: a Google keresési lista elejére.

Mivel Magyarországon az emberek többsége, majd 100%-a a Google-ben keres, érhető, hogy nagyon sok online marketing képzés tette részévé a keresőoptimalizálást is. Ebben a blogposztban elmondjuk neked, hogyan kerülj a Google keresési lista elejére és melyek a legjobb online marketing képzések!

Hárombetűs varázsszó, a SEO

A Google keresés első oldalán összesen 10 organikus hely található, a többit pedig elfoglalják a fizetett hirdetések (Google Adwords). Látható tehát, hogy az első találati helyekért komoly küzdelem folyik, különböző statisztikai adatok pedig azt mutatják, hogy találati lista első három helyezettje elviszi a látogatók több, mint felét. A Seo tehát mindazon munkák összessége, amivel jobb helyezést és nagyobb látogatottságot biztosíthatunk a honlapunk számára.   

Amint a fenti példa jól mutatja, mindenki azon igyekszik, hogy minél előrébb kerüljön, hogy növelje honlapjának látogatottságát. De miért is olyan fontos ez az organikus lista? Miért igyekszik mindenki jobb helyezést elérni? 

Egyrészt, ingyen van. A Seo-nak nem része a fizetett hirdetés, amikor fizetünk a Google számára azért, hogy előnyben részesítse az oldalunkat. Ezeknél láthatunk egy ‘Ad’ azaz reklám feliratot, jelezvén, hogy fizetett hirdetésről van szó, tehát nem organikus módon került az első helyre.

A SEO az egyik legfontosabb marketing eszköz, ha viszonylag kis ráfordítással nagy eredményeket szeretnél elérni. 

Egyszerű példával lehet illusztrálni a helyzetet. Mondjuk, hogy Debrecen környékén árulsz mézeskalácsot. Tehát, azok az emberek akik beütik a keresőbe, hogy Debrecen és mézeskalács a te célközönséged. Van egy klassz weboldalad, színes, friss és informatív a vevők mégsem találnak rád. Miért? 

Erre ad választ számunkra a keresőoptimalizálás. 

A SEO teszi láthatóvá vállalkozásunkat a számunkra releváns érdeklődöknek. Az érdekes, hasznos tartalom kiemelten fontos, ha SEO-ról beszélgetünk, de ez sem egy összetevős egyenlet.  

Annak a titka, hogy honlapunk a Google keresési lista első oldalán landoljon ebben a mozaikszóban rejlik: SEO ( Search Engine Optimalization) azaz keresőoptimalizálás. Ez az egész teljesen új számodra? Akkor nézd meg online seo tanfolyamunkat, amit még ma elkezdhetsz! 

Keresőoptimalizálás, a maratonisták sportja 

Fontos leszögezni, hogy a keresőoptimalizálás nem hoz azonnal eredményt. Az, hogy egy adott oldal miként jelenik meg a keresőben egy hosszú és összetett munka eredménye. A seo optimalizálás folyamatos munka, és a Google sem könnyíti meg a helyzetüket. Mivel az algoritmusok folyamatosan változnak és a Google majd’ 200 algoritmus alapján választja ki az első helyezetteket. Sokan összekeverik a keresőoptimalizálást a Google fizetett hirdetéseivel, ezek azonban nem tartoznak a Seo-hoz. A keresőoptimalizálás során, voltaképpen azt kell elérnünk, hogy a Google “ saját magától” vegye figyelembe az oldalunkat és rakja az első találati helyek egyikére. Ugyan a Google algoritmusai nem elérhetőek a nagyközönség számára, sok éves tapasztalattal már könnyen “kitalálható” mit szeret és mit nem a Google.  Ezt hívják organikus találatoknak. Az organikus találatok nem célzott és fizetett hirdetések, hanem sok befektetett munka eredménye. A Google vagy bármilyen más keresőoldal ( Yandex, Yahoo, vagy Bing) keresőrobotjai folyamatosan barangolnak az oldalakon és ezáltal az általuk fontosnak megítélt információkat eltárolják. Ha valaki keres mondjuk a közelben egy jó éttermet, akkor lényegében ezen eltárolt információk között keres nem az “egész interneten”. 

Keresőoptimalizálás 1.0 

A SEO keresőoptimalizálás több részből áll, úgy mint: 

  1. On – Page azaz tartalmi Seo – ez főleg a szövegírás,tartalmi része az oldalnak
  2. Off – Page seo ( backlinkek, hivatkozások külső oldalakról)
  3. Technikai SEO ( Indexelhetőség, vagy a weboldal sebessége)

A legtöbb seo képzés megtanítja azokat a tényezőket, amikre érdemes figyelni, ha egy honlap seo auditjára kerül a sor. A fenti listából jól látszik, hogy nem mindenre lesz közvetlen befolyásunk, de amire van azt fontos, hogy jól csináljuk. Ilyen az On – Page azaz a tartalmi seo, ide olyan tecnikai részletek tartoznak, mint az oldalad felépítése, a tartalom minősége, a különböző szövegformázások, sőt még a képek címe is. 

Az Off – Page seo már sokkal nagyobb falat, hiszen erre nem feltétlen van befolyásunk. Ezek olyan külső hivatkozások, amelyek a weboldaladra mutatnak más külső weboldalakról. Ebben azonban nem merül ki az off – page seo, ide tartoznak még a hírlevelek, a kommentek, vagy a social media. Az off – page seo ugyanolyan fontos, mint az on – page, hiszen a kettő szorosan összefügg. Figyeljünk, hogy az oldalunkra minőségi tartalom kerüljön, ezáltal mások hivatkozni fognak rá. 

Egy jó online marketing tanfolyam része a seo, hiszen ma már a digitális marketing korát éljük. Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy a keresőoptimalizálás nem kis falat, érdemes kitanulni egy jó marketing képzés keretein belül, vagy szakemberre bízni. 

 

Egy kulcsszó mindenek felett 

Mostanra világossá válhatott számodra, hogy amire szükséged van az egy minőségi keresőoptimalizálás tanfolyam. Ellentétben az ingyenes okj tanfolyamokkal, ez a tanfolyam végigmegy lépésről – lépésre azokon a kulcsfontosságú lépéseken, amiket meg kell tenned ahhoz, hogy a honlapod az első három helyen landoljon. Az on – page seo és az off – page seo mellett, amit megtehetünk az a helyes kulcsszavak meghatározása. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy ismerd az üzleted és a vásárlók igényeit. Mik azok a kulcsszavak amelyekkel a legjobban körül tudod írni a termékedet vagy a szolgáltatásodat? Ezt már érdemes átgondolni a honlaptervezés folyamata közben, hiszen könnyen előfordulhat, hogy egy általunk preferált kulcsszóra kevesen keresnek. A legfontosabb,hogy azok a kulcsszavak amelyekkel mi leírjuk a vállalkozásunkat és amelyeket a potenciális vásárlók keresnek megegyeznek. 

A keresőoptimalizálás egyik alapja, hogy olyan tartalom és szöveg jelenjen az oldaladon, ami érdekli a jövőbeni vásárlóidat. Fontos, hogy ne vesszünk el a részletekben és minden aloldal egy adott témáról szóljon. Gondolj bele! Amikor keresel valamit, mondjuk egy éttermet vagy egy szolgáltatás, akkor egy adott, konkrét dologra keresel. Tehát, ne zsúfolj be mindent egy helyre! 

 

Jó bornak nem kell cégér? 

A Google azt is méri, hogy egy felhasználó mennyi időt tölt el az oldalon, ezáltal kategorizálja azt. Ha a felhasználó több időt tölt el, ez azt jelenti, hogy hasznosnak bizonyult a tartalom, ez is segíti az oldalunk helyezését. A keresőoptimalizálás szerves része, hogy tudjuk mit keres a vásárló, és a honlapon lévő tartalom élvezhető, lényegretörő legyen, a kereső is jobban szereti a hosszabb tartalmakat. Törekedjünk arra, hogy egy témát jól körbe járjunk, új információkat osszunk meg a közönségünkkel, mindenképpen 1000 – 2000 szavas tartalmakban gondolkodjunk. A seo tanfolyam során ( tanfolyam.hu vagy a The Bright Academy seo optimalizálás tanfolyamában is) megtanulod azokat az alap mesterfogásokat, amik szükségesek a seo szövegíráshoz. 

Manapság már szinte minden online marketing tanfolyam része a seo szövegírás, de kevesen tudják igazán jól csinálni. Hogy pontosan miért? Azért, mert szigorú szabályok alapján dolgoznak a szövegírók. 

 

Ezekre a dolgokra figyelj SEO szövegírás során: 

  • Legyen átlátható a szöveg. 
  • Felejtsd el a kacifántos, hosszú mondatokat.
  • Ügyelj jól tagolt mondatokra, és a szöveg is legyen jól strukturált. Bevezetés, tárgyalás és befejezés! 
  • Figyelj a kulcsszavakra! Nézd meg a szövegírás előtt, milyen cikkeket találsz és lesd el azokat a trükköket, amiket hasznosnak ítélsz meg. 

 

Láthatjuk, hogy egy szöveg megírása nem elég, a keresőoptimalizálás fontos része, hogy  tartalom legyen logikusan legyen felépítve. A szöveget tagoljuk bekezdésekre és címekre. Senki nem szeret elveszni egy tagolatlan, átláthatatlan szövegben. 

 

Linképítés 

A keresők azokat az oldalakat részesítik előnyben amelyre sokat hivatkoznak kívülről. A linképítés része a keresőoptimalizálásnak és az a célja, hogy minél több linket szórjunk szét a weben, amik a mi weboldalunkra mutatnak. Törekedjünk arra, hogy főleg olyan weboldalakra kerüljön ki a mi oldalunkra vezető link, amelyeknek az érdeklődési köre megegyezik a mi oldalunkéval. Hogyan tudjuk ezt elérni? Kanyarodjunk vissza az előző bejegyzéshez! Miért? Mert a minőségi tartalom lesz a kulcs. Ha fórumokon vagy a közösségi médiában hivatkoznak ránk, akkor máris jó pontot szereztünk a keresőoptimalizálás nagy iskolájában! 

Emellett hasznos lehet még különböző vendégblog posztok írása ( itt leginkább szakmai portálokon való megjelenésre gondolunk), vagy saját blog indítása ezáltal linkelni tudunk az oldalunkra. Kiváló alkalom lehet még esetleg sajtó megjelenések, sajtó közlemények kiadása ha történt valami izgalmas a vállalkozás történetében. Igyekezzünk ezeket a sajtó közleményeket úgy kiadni, hogy legalább egy linket tartalmazzon. Fontos, hogy ezek a backlinkek hiteles weboldalról származzanak, mert a Google előnyben részesíti őket, a gyenge weboldalakkal szemben.

 

Mire figyelj még? 

Az online keresőoptimalizálás tanfolyam kitér egyéb részletekre is. Ha még tovább szeretnéd bővíteni a tudásod ajánljuk figyelmedbe online marketing tanfolyamunkat, ami sokkal részletesebben foglalkozik az online marketing témájával. 

A SEO nem merül ki pusztán egy weboldal optimalizálásban, rengeteg fontos tényező van amire érdemes figyelmet fordítani. Ilyen például a weboldal felépítése, az User Experience az az a UX, magyarul a felhasználói élmény. Ez leginkább azért lényeges, mert a keresőrobotok folyamatosan monitorozzák az oldalakat és ha könnyen “bejárható” akkor előnyben részesítik az oldalt. 

A közösségi médiában való részvétel szintén hatással van, – ha nem is közvetlenül – a találati listában való helyünkre. 

 

Érdemes-e belevágni?

Ha úgy döntesz magad szeretnéd megtanulni a keresőoptimalizálás technikáját, arra különböző minőségi online tanfolyamokon való részvétel keretében van lehetőség. A Seo hosszú távú stratégia, nem rövidtávfutás, vagy sprint. Nem hoz azonnali eredményeket, és folyamatos munkát igényel, hiszen a Google algoritmusai évente több százszor változnak, amivel lépést kell tartani. 

A keresőoptimalizálás hosszú idő, legalább 3 – 6 hónapban gondolkodjunk. 

A versenytársak is foglalkoznak keresőoptimalizálással így a verseny állandó, nekünk arra kell törekednünk, hogy minőségi weboldallal, szolgáltatással és tartalommal igyekezzünk kitűnni a tömegből. 

Gondoljunk úgy a SEO-ra mint a reklám egy fajtájára, mivel tulajdonképpen az is. Ahogy haladunk előrébb a Google találati listájában úgy lesz egyre versenyképesebb az üzletünk. 

 

Ha úgy gondolod, nem bíznád másra ezt a feladatot esetleg érdekel a SEO világa, vagy te magad is szeretnél ebben dolgozni, akkor itt a lehetőség egy kiváló online képzés keretében, hogy a SEO fekete öves mesterévé válj te is!

Forrás: nive.hu

Kép: Unsplash

Bartucz Barbara

További bejegyzések