fbpx

Kedves Érdeklődő!
Ma (csütörtök) 20,00 órától karbantartás miatt weboldalunk nem elérhető.
Kérünk látogass vissza néhány óra múlva vagy keresd kollégáinkat az info@tanfolyam.hu e-mail címen.

Hogyan lehetsz vámügyintéző?

Mindig is érdekelt, hogy mit csinál egy vámügyintéző? Milyen feladatai vannak? Mit is takar ez a szakma? Nos, lássuk!

 

Mi az a vám?

Először is tisztázzuk a vám jelentését. A vám az adott ország termelőinek védelmében alakult ki, és már az ókori Görögországban és a Római Birodalomban is létezett. Ha az érkező kereskedők az adott településen akarták értékesíteni portékájukat, akkor azért fizetniük kellett, ezáltal a településnek is bevétele származott.

Milyen fajta vámok léteznek?

Védővám: azzal, hogy egy külföldről érkező terméket magas vám terhel, magasabb lesz az ára, ezzel a helyi termelők is magasabb áron tudnak kereskedni, nagyobb bevételre szert téve. Vagyis a vám egyfajta védelmül szolgál a számukra.

Büntetővám: ahhoz, hogy valamely termék esetében ne legyen import dömping, vagy egyáltalán ne jelenhessen meg a belföldi piacon, magas vámot szabnak ki. Ezzel visszafojtható az import áru teljes elterjedése és a helyi áruk teljes eltűnése. Alkalmazzák ezt más ország által kiszabott magas vám megtorlásaként is, ezzel nem beengedve az országba a külföldi terméket.

Manapság már nagyon komoly ellenőrzések után lehet import árukat behozni és forgalmazni, a megfelelő mértékű és más adók megfizetését követően.

Az Európai Unión belül vámunió van. Ez azt jelenti, hogy az Európai Unió tagállamai között nem kell vámot fizetni. Viszont, ha az EU-n kívülről érkezik pl. egy termék, akkor meg kell fizetni a vámot és az adott ország ÁFA-ját is. Vannak ez alól kivételek is, ahol elsősorban a termék rendkívül alacsony értéke számít.
A vám lehet behozatali (import), kiviteli (export) és tranzit.

Mit jelent a FEOR?

A FEOR a Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendje. Lényege, hogy minden egyes foglalkozásnak le van írva, hogy milyen feladatai vannak és mik a vele betölthető jellemző munkakörök. Érdemes böngészni, hiszen megtudhatjuk, hogy a vágyott szakmával milyen feladataink lesznek, és tájékozódásnak sem utolsó, sok újat tanulhatunk belőle.

Hol találunk FEOR keresőt?

A FEOR-t eredetileg statisztika készítés miatt hozták létre, persze ma már bőven túlmutat rajta. Emiatt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) oldalán, vagy a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) weboldalán is lehet tájékozódni.

 

Mi a vámügyintéző fő feladata?

A FEOR szerint a vámügyintéző az üzleti szolgáltatási tevékenységek közé sorolandó.

Fő feladata a nemzetközi szállítmányozások során felmerülő vámkezelés. Azaz az export-, import- és tranzit vám dokumentációjának elkészítése és lejelentése.

 

A vámügyintéző feladatai

A vámügyintéző munkája az alábbi tevékenységre osztható fel.

  • Tájékoztatás: ahhoz, hogy a vámkezelés végbemehessen, a vámszabályokról és a vámszabályok szerint tájékoztatni kell a kereskedelmi partnereket.
  • Ezután a beérkező termékkel kapcsolatos dokumentációt végzi el. Vagyis kiállítja a megfelelő papírokat, amellyel rendelkezik az áru sorsáról, és megállapítja a vámterhet.
  • Ehhez sok esetben más egyéb okmányokat is be kell szereznie. Pl. számlák, céges okmányok, stb. A vámkezelési papírokat ezek alapján kiállítja és megküldi a vámhatóságnak.
  • Vámtarifaszámmal látja el a terméket. A vámtarifaszám besorolás szerint kell a vonatkozó vámszabályokat alkalmazni.
  • A vámkezelés megszervezésével és felügyeletével biztosítja, hogy minden a megfelelő módon, helyen, időben történjen.
  • A vámügyintézéshez kapcsolódó hatóság a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a vámügyintézőnek a NAV-val, mint vámhatósági feladatokat ellátó szervvel kell szorosan együttműködnie, kapcsolatot tartania.
  • A vámügyintézőnek a vámkezelésen túl is vannak adminisztratív feladatai. Minden munkájáról nyilvántartást kell vezetnie, melyekből a későbbiekben kimutatásokat tud készíteni.

Milyen kompetenciákra lesz szükséged, ha vámügyintézőként képzeled el a jövődet?

Ahhoz, hogy a megszerzett tudással a munka világában el tudj helyezkedni, rendkívül fontos, hogy szabálykövető és pontos legyél. A munkádat csak akkor fogod tudni megfelelően elvégezni, ha stabil számítógépes ismerettel és nyelvtudással rendelkezel. Naprakésznek kell lenned a vonatkozó hazai és nemzetközi jogszabályokból. A jó kommunikáció szóban és írásban is elengedhetetlen, hiszen folyamatosan kapcsolatot fogsz tartani az ügyfelekkel, hatóságokkal, más kereskedelmi partnerekkel is.

A vámügyintéző képzés

A vámügyintéző képzés fél év alatt teljesíthető, így nagyon hamar szakmához juthatsz. A vámügyintéző tanfolyam megkezdéséhez mindössze érettségire van szükséged, és mivel távoktatásos formában érhető el, ezért számítógépre és internet kapcsolatra is szükséged lesz.
Ha érdekel a vámügyintéző szakma, akkor érdekes lehet számodra további 2 rokonszakma: a termékdíj ügyintéző és a jövedéki ügyintéző is. Azt, hogy hogyan lehetsz sikeres jövedéki ügyintéző, korábbi blogcikkünkben olvashatod el.

 

Vámügyintéző állás

A vámügyintéző részszakképesítéssel 7 FEOR szám szerint tölthetők be munkakörök, melyek az alábbiak:

  • pénzügyi asszisztens
  • vámügyi előadó
  • adózási előadó
  • adminisztrációs ügyintéző
  • adóbevallás feldolgozó
  • agyaggazdálkodás nyilvántartó
  • vagyonnyilvántartó
  • szállítmányozási ügyintéző
  • árufuvarozói ügyintéző
  • fuvarozási ügyintéző
  • iratkezelő

Ebből a felsorolásból jól látható, hogy egy olyan szakmáról beszélünk, mellyel sokféle munkakör betölthető, érdemes hát belevágni a megtanulásába!

Forrás: npp.munka.hu

Képek: Unsplash

Matics Kata

További bejegyzések