fbpx

Kedves Érdeklődő!
Ma (csütörtök) 20,00 órától karbantartás miatt weboldalunk nem elérhető.
Kérünk látogass vissza néhány óra múlva vagy keresd kollégáinkat az info@tanfolyam.hu e-mail címen.

A munkavédelmi előadó feladatai

Gondolkodtál már azon, mit csinál egy munkavédelmi előadó? Mi a szerepe egy cég életében? Olvasd el cikkünket, mert most mindent összeszedtünk a témával kapcsolatban.

 

Essünk gyorsan túl a száraz törvényi szabályozáson

A munkavédelmi szakemberek – amely körbe beletartozik a munkavédelmi előadó, illetve munkavédelmi technikus is – munkakörét, tevékenységét és feladatait az 1993. évi XCIII. törvény szabályozza.

Ez a jogszabály határozza meg a munkavédelmi szakember jogait és kötelességeit. Kimondja, hogy kiemelt feladatuk az egészséget nem veszélyeztető és a munkahelyi biztonság alapvető követelményeinek megteremtése. Ebből már láthatjuk, hogy jelentős felelősségük van a cégek életében.

 

Lássuk, mik a feladatai a munkavédelmi előadónak

Már a nevéből is adódik, elsősorban védeni a munkavállalót, de ezen belül is a legfontosabb a prevenciós cél, azaz megelőzni a személyi sérülés és vagyoni kár keletkezését.

A munkavédelmi előadó szakemberként irányítási és ellenőrzési feladatokat is ellát. Minden ellenőrző alkalommal vizsgálja az egyéni védőeszköz és munkaeszköz meglétét, minőségét, azok használatát, a munkahelyi technológiákat. Az egyéni védőeszközök megnevezését, azok kiadásának és az elhasználódott védőeszközök cseréjének rendjét írásban kell szabályozni.

Külön figyelemmel kell lenni arra is, hogy a foglalkoztatás szabad vagy zárt térben folyik, illetve hideg vagy meleg környezetben történik a munka. Például télen foglalkoztatottak számára hideg ellen védő öltözetet, védőitalt, pihenő, úgynevezett melegedő időt kell biztosítani szociális helységben. Ugyanígy be kell tartatni, hogy nyári melegben is használjanak védőeszközöket a munkavállalók. A munkáltató megfelelő hőmérsékletű ivóvizet, illetve hűvös helyen kialakított pihenőidőt kell, hogy biztosítson.

Alapvető feladata még a munkavállaló biztonságos munkavégzéséhez szükséges környezetre való felhívása. Az előírt körülmények megvalósulását meghatározott időszakonként felülvizsgálja.

Nagyon fontos, hogy munkavédelmi és tűzvédelmi oktatást kell szerveznie és tartania a munkavállalók részére. Az oktatások keretén belül fel kell hívnia a figyelmet az adott munkaterületre vonatkozó munkaeszközök, egyéb munkabiztonsági felszerelések, védőeszközök megfelelő használatára, illetve arra, hogy ezeket a szabályokat be kell tartani.

Mindezeket a feladatokat úgy végzi, hogy az adott munkahely biztonságára vonatkozó jogszabályi előírásoknak maradéktalanul megfeleljen.

 

Egyik legfőbb feladat: az oktatás

Az oktatás általános célja az egészséges és biztonságos munkavégzés elméleti és gyakorlati ismereteinek biztosítása a munkavállaló részére. Megkülönböztetünk előzetes, ismétlődő és rendkívüli oktatást. Megtartása még a legegyszerűbb munkák esetében is kötelező.

Munkavédelem és tűzvédelem esetén is mindig figyelemmel kell lenni a munkahelyi sajátosságokra. Máshogy kell biztonsági rendszabályokra felkészítenie egy szellemi munkát végző vagy egy fizikai munkát végző dolgozót.

 

Munkavédelmi oktatás

Ennek keretében a munkavédelmi előadó megismerteti az alkalmazottakkal a biztonságos munkavégzéshez kapcsolódó előírásokat, magatartási szabályokat. Ki kell térnie a veszélyhelyzetben, illetve rendkívüli munkavégzés esetén tanúsítandó elvárt magatartásra. Biztosítani kell a munkakör és beosztás szerint szükséges munkavédelmi ismeretek elsajátítását. Az egyéni védőeszközök használatára gyakorlati oktatás keretében kell a munkavállalót megtanítani.

Az információknak tartalmaznia kell egy esetlegesen bekövetkező munkahelyi baleset során előírt végrehajtandó intézkedéseket, az ilyen esetekben alkalmazandó elsősegélynyújtást. Taglalnia kell a kisebb fokú és a nagyobb mértékű baleset esetén követendő eljárásokat.

 

Tűzvédelmi oktatás

Az oktatások fő témája az alapvető tűzvédelmi ismeretek, az általános fogalmak, tűz esetén szükséges feladatok. Ismertetnie kell, hogy tűz esetén milyen elsődleges intézkedéseket kell tegyenek, milyen tűzoltó anyagokat, eszközöket használjanak, vagy ne használjanak.

A tűzvédelmi jellegű oktatás különösen fontos abban az esetben, ha a dolgozók rendszeres tűzveszélyes tevékenységet végeznek, ilyen például a hegesztés, vagy a köszörülés is.

 

A kötelezően előírt kockázatértékelés

A cikk elején már említett Munkavédelmi törvény alapján a munkáltató cég kell, hogy rendelkezzen kockázatértékeléssel. Ebben értékelni kell a munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető kockázatokat, különös tekintettel az alkalmazott munkaeszközökre, veszélyes anyagokra, a munkavállalókat érő terhelésekre. Kockázatértékeléskor a munkáltató azonosítja a várható veszélyeket, felbecsüli a veszélyeztetettség mértékét.

A kockázatértékelés elkészítése munkabiztonsági, illetve munkaegészségügyi szaktevékenységnek minősül, így a munkavédelmi előadó feladatai közé tartozik. A kockázatértékelést a tevékenység megkezdése előtt, de legalább 3 évente el kell végezni.

 

Ha munkahelyi baleset történik…

A munkavédelmi előadó személye ott és akkor is jelen van, ahol és amikor munkabaleset következik be. Köteles eljárni az eseményeket követően, feladatai a munkabaleset körülményeinek kivizsgálása, a jogszabályok betartásának ellenőrzése a káresemény kapcsán.

Ilyen esetekben vizsgálati anyagot, szakvéleményt készít, melyet köteles a káreseménnyel érintett munkáltatónak és egyéb eljáró hatóságnak elküldeni. Ezen eljárások lefolytatásának időtartamában köteles további adatszolgáltatói felkéréseknek eleget tenni.

A kivizsgálás célja annak megállapítása, hogy hogyan lett volna elkerülhető a baleset és a következtetéseket levonva valamennyi javító intézkedés megtétele a jövőbeli hasonló balesetek elkerülése érdekében.

 

Hogyan lehetsz munkavédelmi szakember?

A munkáltatóknak folyamatosan szigorú előírásoknak kell megfelelniük. Így van ez a munkavédelem területén is. Tehát megállapíthatjuk, hogy szervezett munkavégzés során a munkavédelmi szakemberek tevékenységének komoly szerepe van a vállalatoknál. Emiatt igazán keresett és jól fizető szakma a munkavédelmi szakember.

A munkavédelmi előadó szakma a középfokú munkavédelmi képesítések között szerepel. Így csak középfokú iskolai végzettség szükséges a Munkavédelmi előadó tanfolyam megkezdéséhez. Ezen kívül egészségügyi alkalmasságra is szükséged van, mely vizsgálatot bármely foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely, foglalkozás-egészségügyi szakorvos elvégezhet.

A Munkavédelmi előadó képzés távoktatásos formában kerül megvalósításra, így az ország egész területéről elérhető. A tananyagot elektronikus formában biztosítjuk részedre. A képzés célja olyan szakma elsajátítása, amely elősegíti a munkahelyi és foglalkozási megbetegedések megelőzését. Tanfolyamunkat 5 hónap alatt elvégezheted, és még részletfizetésre is lehetőséget biztosítunk számodra.

A szakmai képzés követelményeinek teljesítéséről cégünk a képzés befejeztével tanúsítványt állít ki, mely tanúsítvánnyal képesítő vizsgára jelentkezhetsz. Sikeres szakképesítő vizsga esetén államilag elismert Munkavédelmi előadó szakképesítést igazoló bizonyítványt kapsz, mely a korábbi OKJ-s bizonyítvánnyal azonos jogosultságot ad.

Mindenkinek ajánljuk Munkavédelmi előadó tanfolyamunkat, aki kényelmesen, otthonról, saját időbeosztása szerint szeretné elsajátítani a munkavédelmi előadó szakképesítéshez szükséges ismereteket.

Amennyiben további tanfolyamaink is érdekelnek, keresd fel oldalunkat és böngéssz kedvedre különféle képzéseink között. Nálunk találsz tantermi, online, levelező, illetve távoktatásos formában megvalósuló képzéseket is.

 

Munkavédelmi szakemberként az alábbi munkakörökben helyezkedhetsz el

Íme a lista:

  • Munkavédelmi technikus
  • Baleset-elhárítási megbízott
  • Balesetvédelmi és üzembiztonsági megbízott
  • Munkahelyi balesetvizsgáló
  • Munkavédelmi előadó
  • Munkavédelmi megbízott
  • Üzembiztonsági megbízott

 

Érdekel a munkavédelem? Jelentkezz képzésünkre!

Ha felkeltette érdeklődésedet ez a felelősségteljes szakma, jelentkezz még ma!

Szeretettel várunk képzésünkön!

 

 

Forrás: szakkepesites.ikk.hu, haccprendszerkiepites.hu

Képek: Unsplash

Kiskó Anikó

További bejegyzések